Isten sosem esik kétségbe! (1Kir 19,1-8)

(Az igehirdetés meghallgatható: itt – a címre kattintás után)

Tulajdonképpen lehangoló is lehetne ez a történet. Hiszen végignézhetjük benne lelki szemeink előtt, ahogyan szegény Illés próféta életének a mélypontjára kerül, és semmi más vágya nem marad már, csak a halál. De Isten még ezt sem engedi neki, hanem szinte erőszakkal életet lehel bele, és egy olyan erőfeszítés megtételére szólítja fel, ami teljes egészében ember feletti: negyven nap és negyven éjjelen keresztül tartó szünet nélküli menetelésre! Persze mindehhez Isten megadja neki az erőt is, de nem lehetünk benne biztosak, hogy Illésnek olyan nagy kedve lett volna ennek az útnak a megtételére. Nem egy vidám, könnyed, örömteli történet tehát az, ami itt a szemünk elé tárul, mégis ezt a történetet olvasva mindig eltölt az Istenbe vetett reménység, és az Iránta érzett hála! Hogy miért? Mert éppen azt látjuk ebből a történetből, hogy Isten előtt nincs reménytelen helyzet, és hogy Ő maga sohasem esik kétségbe! Sőt! Semmi sincsen, ami akárcsak egy picikét is megingathatná az Ő hatalmát!

Persze soha nem szép dolog a másik kárán örülni, és Illés prófétát természetesen én is sajnálom, hogy ilyen megpróbáltatásokon kellett keresztül mennie! De mégis rendkívül hálás vagyok Istennek, hogy olvashatom az ő történetét a Bibliában! Hiszen mi adhatna nagyobb  bátorítást az Isten szolgálatára, és a küzdelmekkel való szembenézésre, mint az, amikor azt láthatjuk, hogy még Istennek a legkiválóbb szolgái is elfáradnak és elbuknak olykor – de Isten mégsem hagyja el őket! Micsoda bátorítás ez számunkra! Hogy azt láthatjuk, hogy azok az emberek, akiket Isten a leghatalmasabb módokon használt, ők sem szuper emberek, hanem ugyanolyan gyenge és bűnös emberek mint mi! Akik elfáradnak, hibáznak, bűnt követnek el – és ráadásul olykor teljes kudarcnak tűnik a szolgálatuk és az életük! De Isten tervének megvalósulása mégsem rajtuk áll vagy bukik! Teljesen mindegy, hogy mennyire esnek kétségbe vagy buknak el, Isten ugyanaz a Mindenható és győzedelmes Isten marad, és végrehajtja az Ő tökéletes és jó tervét, ahogyan azt kigondolta!

Nézzük csak meg közelebbről, hogy mi történt itt Illéssel! Alapigénk közvetlenül azután kezdődik, hogy Illésen keresztül Isten két óriási csodát tett! Illés imádságára először tűz csapott le az égből, azután Isten esőt adott a földekre több, mint két év szárazság után! Illés próféta idejében Izrael királya, Aháb, és miatta az egész nép egy Baal nevű istenséget imádott az Úr Isten helyett. Aháb felesége, Jezábel királynő pedig halálra üldöztette azokat a prófétákat, akik megmaradtak Isten szolgálatában. Isten ezért szárazságot bocsátott a földre. Amikor aztán újra esőt akart adni, szólt Illésnek, hogy menjen el Aháb királyhoz. Illés el is ment, és megmondta neki, hogy gyűjtse össze Izreal népét a Karmel nevű hegyre, meg a Baal istenség prófétáit. Itt aztán Isten megmutatta hatalmát mindenki szeme láttára! A Baal prófétái hiába imádkoztak órákon keresztül istenükhöz, hogy adjon tüzet az áldoztukra, amit elkészítettek neki, és égesse azt el. Illés viszont egy egyszerű imát mondott, és Isten tüze lecsapott az égből Illés áldozatára, és  az egészet felemésztette egy pillanat alatt, pedig Illés még jól meg is locsoltatta azt vízzel. A nép ekkora csodát látva azonnal leborult, és hangosan mondogatták, hogy: „Az Úr az Isten! Az Úr az Isten!” Illés pedig lefogatta mind a négyszázötven Baal-prófétát, és megölte őket. Ezek után esőért imádkozott, és az Úr több, mint két év szárazság után esőt is adott a földre!

Mindezt azért volt szükséges felelevenítenünk, hogy lássuk a mai történetünk előzményeit! Hogy micsoda reménytelen helyzetben volt eleve Illés! Már úgy érezte, hogy az egész világon senki más nem hisz Istenben, egyedül ő. Aztán Isten szólt hozzá, és hatalmas csodákat tett általa az egész nép szeme láttára! Néhány óra leforgása alatt szinte minden megváltozott! Úgy tűnt Isten helyreállította a rendet! Isten megmutatta a hatalmát, és a nép megtért Istenhez! Képzeljük most el, hogy Isten szólna egy lelkésznek, hogy meg akarja mutatni a hatalmát ennek a hitetlen világnak. Ezért azt a feladatot kapja, hogy élő internetes közvetítésben mondjon el egy imát. amire aztán az egész világon megszűnik a korona-vírus! Mindez meg is történne, és az egész világon mindenki leborulva imádná Jézus Krisztust! Aztán másnap ez a lelkész mégis halálos fenyegetéseket kapna a világ minden tájáról, és bérgyilkosokat bérelnének fel ellene. Az emberek pedig úgy viselkednének, mintha teljesen elfelejtették volna az előző nap történteket! Azt hiszem nem csodálkoznánk azon, ha ezek után ez a lelkész elbujdokolna, és egy csendes helyen teljesen összetörve a halálát kívánná Istentől!

Illés valami hasonlón ment keresztül. Végre úgy tűnt, hogy Isten mindent helyreállít, hatalmas csodákat is tett, aztán végül semmi sem változott. Ha eddig volt is valami remény arra, hogy Illés nem hiába szolgálja Istent, és valahogyan vissza vezetheti a népet Istenhez, most már az a remény is teljesen szertefoszlott! Ha ilyen csodákat látva és tapasztalva nem változik semmi, akkor minden remény elveszett! Illés úgy érezte, hogy vége van mindennek. Ő ennél többet nem tud tenni, akkor pedig felesleges is tovább élnie. Isten azonban természetesen nem vesztette el a reményt és még Illéssel is tervei voltak! De érdemes itt megállnunk egy kicsit, és megfigyelni a valódi okát Illés kétségbeesésének! Ezt pedig abból látjuk meg, amit Illés Istennek mondott, ott a pusztában a bokor alatt: „Elég most már, Uram! Vedd el életemet, mert nem vagyok jobb elődeimnél!” (1Kir 19,4c)

Miért is esett kétségbe Illés? Azért, amiért Péter is elkezdett süllyedni, amikor a vizen járva közeledett Jézus felé! Mert Illés is levette a tekintetét Istenről! Először a körülményeire tekintett, aztán pedig ahelyett, hogy újra Istenre nézett volna, önmagára fordította a tekintetét! Illés magára nézett, és egyből teljesen reménytelennek látta a helyzetét, hiszen nyilvánvaló volt számára, hogy ennél többet ő nem tud tenni! De miért is számított neki egyáltalán, hogy ő mit tud tenni? Miért nem volt most erősebb az Istenbe vetett hite, mint valaha? Hiszen az imént tapasztalta meg ő saját maga is hatalmas módokon, hogy Istennek valóban semmi sem lehetetlen? Miért is törődött azzal, hogy ő mire képes, minkor a Mindenható Isten szolgálatában állt?

Hát azért, mert azzal volt elfoglalva, hogy milyen hatalmas csodákat tett rajta keresztül Isten! Átélte azt, hogy az ő imádságára Isten tüze lecsapott az égből, azután szintén az ő imádságára Isten esőt adott a földre. Biztosan azt gondolta magában, hogy: „Na! Ekkora csodákat nem vittek végbe az elődeim, a korábbi próféták! Most aztán már mindenkinek meg kell térnie az Úrhoz az én szolgálatom hatására!” És az az Illés, aki négyszázötven Baal-próféta és az egész izraeli nép előtt Istenre figyelt, rögtön azután, hogy Isten meghallgatta az imádságát, önmagára fordította a tekintetét! De tulajdonképpen érthető a magatartása! Ha Isten, például, engem használna arra, hogy az imádságom hatására megszűnjön a világon a korona vírus, biztosan nem azzal lennék eltelve, hogy micsoda hatalmas Istenem van! Hiszen azt eddig is tudtam! Ő alkotta az egész világot! Amivel igazán el lennék foglalva, az az lenne, hogy én micsoda kiváló szolgája vagyok az Úrnak! Ha a korona vírusnak már nyoma sem lenne az imádságom hatására, akkor aztán már tényleg semmi nem állhat az utamba! Mindenkit meg fogok téríteni! – Na, ezek után, ha kiderülne, hogy senki sem tért meg, az olyan pofonként érne, hogy valószínűleg én is meg akarnék halni!

Micsoda ereje van a kísértésnek, hogy mindenben a saját dicsőségünket keressük! És milyen pillanatok alatt tönkre tud ez tenni bennünket! Ha ez nem lenne, a keresztények lennének a legboldogabb emberek mindenkor a világon! Hát micsoda hatalmas Istenünk van nekünk?! Ő alkotta az egész világot, Ő mindenek Ura, és Ő értünk még a mi halálunkat is legyőzte, hogy örök életet adjon nekünk! Ha tudnánk mindig Istenre nézni, akkor már itt a földön a kudarcok és a bűnök között is a győzelmes dicsőség mámorában úszkálnánk! Nekünk még több okunk van reménykedni a Mindenható Istenben, mint Illésnek volt! Mi már ismerhetjük Jézus Krisztust is! Mi már azt is tudhatjuk, hogy Ő már megvívta értünk a döntő győzelmet a Sátán felett! Ha egy üres keresztre néznénk, a szívünkből csakúgy szakadhatna fel az Isten dicsőítése! Hiszen Mindneható, szerető és győztes Istenünk van! Aki annyira szeretett minket, hogy feláldozta magát értünk, de olyan hatalmas, hogy le is győzte a halált, és fel is támadt a halottak közül! Ha mi mindig erre az Istenre, a győztes Jézus Krisztusra tudnánk nézni, sohasem esnénk kétségbe, és sohasem veszítenénk el a lelkesedésünket Isten szolgálatában!

De mi újra és újra elfordítjuk a tekintetünket Istenről, és önmagunkra nézve bizony olykor egészen kétségbe tudunk esni! Isten viszont sosem esik kétségbe, ahogyan igazából az sem hatotta meg, hogy Illés eléggé maga alá került…  Hanem elküldte hozzá egy angyalát, és vizet és lángost adott neki. Az angyal szólt Illéshez, hogy egye meg a lángost, mert erején felüli út vár rá. Illés engedemeskedett, és megtette ezt a nagy utat. Az alapigénk itt véget ér, de a folytatásból megtudhatjuk, hogy Illésnek azért kellett a Hóreb-hegyre mennie, mert Isten ott akart vele beszélni, ahol Mózessel is. Isten tehát erőt adott Illésnek, és még további feladatokat is bízott rá. Végül pedig egy tüzes szekéren magához emelte az égbe. Így ő lett a világtörténelemben a második ember, Énók után, akinek nem kellett meghalnia! Isten tehát nem hagyta magára Illést a kételyei között sem, hanem lehajolt hozzá, és végül a szó szoros értelmében magához emelte őt!

Tekintsünk hát mi is a Mindenható és szerető Istenre a félelmeink, aggodalmaink között is! És Jusson eszünkbe, hogy nem egyedül vagyunk, magunkra hagyatva, hanem egy győztes királyhoz tartozhatunk, a világot Teremtő és Megváltó Istenhez! Jézus Krisztus már legyőzött minden gonoszt ezen a világon, a kereszten már megvívta a döntő győzelmet! Mi pedig az Ő győzelmének részesei lehetünk, ha hiszünk Benne, és megismerjük Őt! Ez a győzelem már készen van, és a Mennyben majd a maga teljességében átélhetjük! Addig is erre a győzelemre tekintve erőt kaphatunk ahhoz, hogy megharcoljuk a ránk bízott harcokat ebben a világban.

Ámen